"A kiutazás előtti időszak érzelmileg nagyon megterhelő tud lenni."- Sokszor hallottam már ezt a mondatot. Eleinte azt gondoltam, hogy egy ilyen szuper dolog hogyan lehetne nehéz. Most, hogy már csak 30 nap van az utazásomig kezdem megérteni mire gondoltak az emberek amikor ezt mondták.
Több olyan dolog is van ami megnehezíti a dolgomat. Mindenek előtt az ügyintézés. Hosszas folyamat volt amire a kinti iskolával fel tudtuk venni a kapcsolatot. Itt olyan dolgokra gondolok, hogy írtunk egy e-mailt amire két hónapig nem érkezett válasz. Ha fel kellett őket hívni hajnali ötkor keltem az időeltolódás miatt. Azonban pont ezek az apróságok tettek nap mint nap lelkessé. Minden reggel izgatottan keltem, hogy megnézzem kaptam - e levelet. Csodálatos érzés volt amikor ott kuksolt az e-mailek között egy új.
A másik nagyon nehéz dolog számomra az volt amikor véget ért az iskola. Amikor szinte minden nap találkozunk valakivel, nem érezzük annak a súlyát milyen jó, hogy együtt vagyunk. Pontosan emlékszem arra az érzésre amikor kisétáltam az iskolából. Tudtam, hogy még megyek oda különféle adminisztrációs dolgok, vagy táborok miatt, de az már nem ugyanolyan, mint amikor tanulni járok oda. Nekem nagyon nagy segítség volt és hihetetlenül jól esett amit az osztálytól kaptam. Minden kedves szó, ölelés az aláírt pólóról és a "kapcsos könyvről" nem is beszélve. Szerintem az utolsó hónapban többet sírtam, mint az előtte lévő hat évben összesen. Azóta szerencsére sokakkal találkoztam, ami különös hiszen ezt eddig egyik nyáron sem sikerült igazán megvalósítani.
A harmadik dolog ami leírhatatlanul nehéz, ( már most), a család. Olykor belegondolok, hogy mennyi ideig nem fogok velük személyesen találkozni. Szerintem senki nem szereti, ha a szülei azzal piszkálják, hogy takarítsa ki a szobáját, vagy mosogasson el. Mostanában sokszor elgondolkoztam azon, hogy ez is kimarad majd jó néhány hónapra az életemből és biztosan hiányozni fog. Lehet ez furcsán hangzik de megnyugtató, hogy valaki mindig figyel rám itthon és noszogat, hogy "emberi körülmények között" tudjak létezni.
Még két apróság van ami hatalmas megterhelés számomra. Az egyik, hogy közel egy évig alig fogok magyarul beszélni, a másik, hogy hogyan leszek képes egy évre összepakolni, úgy hogy a bőröndöm maximum 30 kg-os lehet.